Az idősödő macskák között leggyakrabban a kiválasztó-szervrendszer megbetegedései fordulnak elő. Korábban az alsó húgyúti problémákról már írtam néhány gondolatot. Viszonylag gyakran fordul elő az idült vesebetegség, az idült veseelégtelenséggel járó kórképek is. Ez azt jelenti, hogy a vesék nem képesek élettani feladatukat teljes mértékben ellátni a lassan kialakuló és lezajló betegség miatt. Ilyenkor nagy mennyiségű, de híg vizeletet termelődik. Így igyekszik a szervezetet megszabadítani a „salakanyagoktól”. A kinti vagy kijáró macskáknál a betegség sokáig rejtve is maradhat, hiszen a gazda nem látja vizelet mennyiségét, esetleg a fogyasztott víz mennyisége lehet feltűnő számára. Lakásban tartott egyedeknél a gyakori alomcsere felhívhatja a „rendellenességre” a figyelmet. A macska öregedésével általában a vesék azok a belső-szervek, melyek először kezdenek „elfáradni”. Ez a folyamat évekig is eltarthat. Eleinte a vizelet és vérvizsgálatok sem mutatnak ki mérhető eltérést. A vesék jelentős tartalékkapacitással rendelkeznek és akár a veseállomány 60-70%-nak károsodása szükséges ahhoz, hogy a szervek a normálistól eltérő működését a laborvizsgálatok kimutathassák. Klinikai tünetek közül gyakori az étvágytalanság, elgyengülés, fáradékonyság, végül az urémia. Különböző testrészeken, – fejen, has,- mellüregben – ödéma alakulhat ki. A vizeletvizsgálat során abból fehérjét esetleg vért lehet kimutatni. A vesebeteg macska vérének laboratóriumi elemzése során a vese eredetű enzimek szintjeinek rendellenes értékei kerülnek megállapításra. A betegség prognózisa az enyhe és kezdeti esetekben is bizonytalan, előrehaladottabb stádiumokban pedig rossz. Végleges gyógyulásra ritkán lehet számítani. A gyógykezelés során legtöbbször csak a tüneti terápia alkalmazása jöhet szóba. Ennek fontos része a kíméletes életmód és a vesediéta. A táplálék fehérje tartalma alacsony legyen, de nagy biológiai értékű alapanyagokból tevődjön össze (tejfehérje, tojás). Ha a macskatulajdonosnak gyanúja merül fel, hogy kedvence többet iszik, illetve pisil, mint korábban ezt tette feltétlenül vigye állatorvoshoz kedvencét, mert a gyógyulás lehetőséget csak a minél előbb elkezdett gyógykezeléssel tudjuk biztosítani.
Romhányi József
A BABONÁS FEKETE MACSKA
A fekete macska búsan bandukolt.
Nem csoda, hisz szegény csonkafarkú volt. Tizenharmadikán, s persze pénteken
lett kunkori dísze ily éktelen.
Azért vesztett el abból egy darabkát,
mert az úton maga előtt szaladt át…